A leszakadt lökhárító

Napközben ugyan már melegebb volt, de a reggeli fagyok azt jelezték, messze még a tél vége. Amikor Lakos Lóránt már otthon akarta hagyni a télikabátot és az autók is inkább a nyári gumira vágytak, akkor egyszer csak havazni kezdett és elromlott az idő. Kiszámíthatatlan volt még az időjárás. Egy ilyen fagyos reggelen – mint mindig – Lóri dolgozni indult. Még ősszel új téli gumit kapott Tamás, a kék Mercedes Vito kisbusz, így mindketten biztonságban érezték magukat. Sajnos, nem úgy sikerült a reggel, ahogy elképzelték, nem sokra rá a jól ismert autószerelő műhelye előtt álltak. 

­– Döme mester, lenne egy kis baj – mondta Lóri, és látszott rajta, hogy komolyan beszél. Valami szomorú történhetett.
– Tudod reggel útnak indultunk Tamással. Az út nedves volt kicsit, de nem fagyott. A szokásos tempóban haladtunk, de az egyik kanyarban a fák alatt le volt fagyva a víz. Minden manőverezés hiába volt, az árokba csúsztunk. Nem mentünk gyorsan, így szerencsére nem történt nagy baj. Megálltak az autósok és segítettek kitolni az útra a kisbuszt. Látszólag semmi fontos elem nem sérült, csupán Tamásnak eltört és leszakadt az eleje. Azonnal idejöttünk hozzád, hátha tudsz segíteni. ­

Döme az autószerelő a szokásos nyugalommal hallgatta a történetet, és úgy nézett ki, hogy annak a kis csavarnak a kipiszkálása a kezében lévő valamilyen autóalkatrészből sokkal jobban érdekelte, mint Lóri elbeszélése.

– Na megvan – mondta vidáman, és mint egy varázspálcát, úgy tartotta fel a kis mágneses végű szerszámot, amivel kiemelte a csavar. Lóránt nem teljesen értette, hogy ez neki, vagy a csavarnak szól, de valahogy mégis megnyugodott. A kék Vito a varázslatos autószerelőnél jó kezekben lesz, bármi is történt. 

A balesetet szenvedett Tamás az udvaron sárosan, koszosan és meglehetősen szégyellősen álldogált. Egy óriási műanyag borítás hiányzott az elejéről, ami eredetileg a lámpától egész az aljáig ért. Most enélkül bárki beláthatott majdnem a motorjáig. Látszottak a futóműalkatrészek, a hűtők, de még a dudája is szabadon volt. Mintha valaki nadrág nélkül lépett volna az utcára. Nem érzete jól magát, így nagyon örült, amikor végre beállhatott a műhelybe.

Döme nézegette a leszakadt elemet, amit Lóri szerencsére elhozott a baleset helyszínéről.

­– Nincs ennek semmi baja kérem. – mondta Döme. – Meg kell hegeszteni és már kész is. 

Lóri nem volt nagy műszaki szakember, de azt tudta, hogy hegeszteni a fémeket szokták. Tudta jól, hogy Döme a hegesztés nagymestere, és úgy bánik ahegesztőpisztollyal, mint egy Jedi lovag a lézerkarddal de, hogy Döme tudna műanyagot is hegeszteni, azt először hallotta.

A mester egy csodás piros ládát vett le a polcról, amiből fekete műanyag csíkokat és egy hajszárítószerű berendezést készített elő.

– A műanyag autóalkatrészeken szinte mindenhol jelölik, hogy milyen anyagból vannak – kezdte magyarázni, – így azonnal tudom, mivel javítható, vagy javítható-e egyáltalán. Mert ha valami megjavítható, akkor azt meg kell javítani. Ez mindenre igaz. Ha egy barátunkkal összeveszünk, akkor nem az a megoldás, hogy másik barátot keresünk, hanem megoldjuk a hibát. Megbeszéljük, mi az, amin veszekedtünk és ismét barátok leszünk. Az autóalkatrészeknél sem mindig a csere a legjobb megoldás, amit lehet, meg kell javítani. Ráadásul egy használt alkatrész megjavításával a környezetünket is védjük, nem csinálunk feleslegesen szemetet. Most könnyű dolgom van, mert a műanyag autóalkatrészeket könnyű javítani. Itt egy kicsit elrepedt, ott pedig letört néhány felfogató fül. Nem probléma, nemsokára kész is. 

Döme először egy kicsi csiszolóval megtisztította a hibás alkatrészeket és környéküket, majd a hajszárítószerű berendezéssel olyan meleg levegőt fújt, ami megolvasztotta a kezében lévő műanyagpálcát, amivel összeragasztotta a sérült felületeket. Pár perc alatt ismét minden elem a helyén volt, és kívülről csak egy más színű csík mutatta, hol volt a törés.

– Majd tavasszal visszahozod, és lefestjük szépen. Olyan lesz, mint az új –  nevetett Döme, és igazán meg volt elégedve a munkájával. Tamást persze egy picit sem zavarta a harci sérülés, alig várta, hogy ismét minden a helyén legyen, és úgy nézzen ki, mint egy rendes kisbusz.

– Ezt most szerencsésen megúsztátok – mondta Döme búcsúzáskor, – de ennél sokkal óvatosabbnak kell lennetek. Lóri nem vezethetsz megszokásból, ebben az időben a leváratlanabb helyeztek fordulnak elő. Itt egy óriási tócsa, ott egy jég- vagy hófolt, az út itt tapad, ott csúszik, nem lehet előre kiszámítani mi vár rád, és máris kész a baj. Remélem, legközelebb akkor látlak, amikor a kiskutyáért jöttök.

– Kiskutyáért? – akadt el Lóri lélegzete. De választ erre már nem kapott, Döme becsukta az orra előtt a műhely ajtaját.