– Csak pár darab kiflit hozok – szólt vissza Lóránt az ajtóból, és lelkesen a friss péksütemény felkutatására indult. Ez nem lenne nagy feladat, de most az év első napján délelőtt még aludt a város. Tegnap volt december 31., az év utolsó napja, amikor az emberek összejönnek barátaikkal, ismerőseikkel és vidám társaságban ünneplik az új év eljöttét. Éjfélkor pezsgőt bontanak és boldog új évet kívánnak egymásnak. Mostanában egyre többen hangos tűzijátékot vásárolnak, színes rakétákat lőnek ki, csattogó süvítő pörgettyűk repülnek az ég felé. Nagyon szép, de nagyon hangos látványosság. Tegnap éjjel Lóriék környékén is sok szép rakétát lőttek fel, és óriási volt a ricsaj. Most mindenki aludt, csendes és elhagyatott volt az utca.
Lóri beült az autóba és azon tűnődött, hogy a kedvenc pékje vajon felébredt-e már, amikor Szabolcs, az öreg Saab kizökkentette gondolatiból.
— Most aztán biztos nem megyünk sehova —szólt.
— De miért, mi történt? Sietnem kell vissza a kiflivel, Évának megígértem.
— Valaki van alattam, nem indulhatok el.
— Valaki? Hát ki bújik el újévkor egy autó alá? Ennyire nagy mulatozás volt a környéken? Valaki netán hajnalban, hazafelé menet elaludt az autó alatt? — kérdezte Lóri és kinyitotta az ajtót. Az ülésből ki sem szállva kihajolt és benézett Szabolcs alá, de erre a látványra nem számított. Két óriási fül közt két riadt gombszem tekintett rá. A kis állat úgy remegett, hogy Lóránt először nem is tudta eldönteni, hogy miféle szerzet, valami kis rágcsáló vagy csak egy félős kutya? Lóri megpróbálta kicsalogatni, de ő meg sem mozdult, így aztán óvatosan megfogta és kiemelte az autó alól. Kutya volt az, egy kicsike, tacskó szerű állat, hatalmas lapátfülekkel. Nagyon-nagyon félt de, ahogy Lóránt magához ölelte, egy kicsit megnyugodott.
— Tegnap éjfélkor mászott be alám, amikor a nagy durrogás volt — mondta az öreg Saab —, de nem ő volt az egyetlen. Több menekülő kutyát is láttam.
Ebben a pillanatban egy ismerős autó tűnt fel. A zöld Wartburg Trans közeledett, néhány furcsa dobozzal a platóján. Döme az autószerelő egyenesen Lórihoz hajtott.
— Sziasztok! Boldog új évet! Bár látom, ennek a radarfülűnek nem kezdődik valami jól ez az év. Add csak ide, hadd vigasztaljam én is.
— Szia Döme, te mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte Lóri és átadta az egyre nyugodtabb kiskutyát. A kiskutya bebújt Döme szakálla mögé és most már inkább tűnt rosszcsontnak, mint riadtnak.
— Tudjátok, az év első napján kutyákat mentek. Összegyűjtöm az eltévedt állatokat. Az éjféli durrogtatástól nagyon sok kutya megijed és megpróbál valahová elmenekülni. Ilyenkor félelmükben sokszor még a kertből is kiszöknek és világgá szaladnak. Sokan soha nem találnak vissza. Én begyűjtöm az összes elveszett kutyát, majd Bertával, tudjátok a kutyás nénivel, megpróbáljuk hazaszállítani őket. Amelyiknek lehet, megkeressük a gazdáját, de ha ez nem sikerül, új gazdát találunk nekik.
Az autó platóján a különös dobozok kutyaszállító boxok voltak. Az egyik kisebbe berakta Döme a lapátfülűt, miközben egy másikból a már megmentett, két loncsos szőrű figyelte az új jövevényt.
— Tudjátok, az emberek szórakozását, az éjféli durrogtatást, tűzijátékot sajnos nem lehet megállítani. Ezért a gazdiknak kellene az állataikról gondoskodniuk. Az év utolsó napján maguk mellett kell tartaniuk a kedvencüket, vagy biztonságba helyezni. Ha kell, bezárni a lakásba őket. Ez nagyon fontos, nehogy a kedvencből elveszett állat legyen.
Lóri tudta, hogy Döme, az autószerelő mindig meglepi valamivel, de arra nem számított, hogy valaha nem csavarhúzók, villáskulcsok és szerszámok, hanem elveszett kutyák között látja. Aztán maga is elcsodálkozott azon, mit mondott neki búcsúzóul:
— Sok sikert a mentéshez! És ha esetleg nem sikerül megtalálni a lapátfülű gazdáját, ide visszahozhatod. Mi vigyázni fogunk rá, nem csak tűzijátékkor.
