Mindenkinek tátva maradt a szája, amikor Jázmin bekanyarodott az utcába. Azt ő is jól tudta, hogy mindenki nézi, így a szokásosnál is lassabban gurult végig a jól ismert házak előtt.
Jázmin egy Peugeot 206 CC nyitható tetejű kis autó volt. A gazdája, Eszter mindig ügyelt arra, hogy a környéken Jázmin legyen a legcsinosabb autó. Most talán a szokásosnál is nagyobb feltűnést keltettek, ugyanis a kis autó új színt kapott, tetőtől kerékig rózsaszínben pompázott.
A festés előtt sem nézett ki rosszul, de ezüst színe néhol már megkopott, kifakult, itt ott sérülések, karcok voltak rajta, amelyeket az áruházak parkolójában a neki lökött ajtók, bevásárló kocsik hagytak. Minden apró sérülés zavarta Esztert, így elhatározta, kijavíttatja a hibákat és kedvenc színére, rózsaszínre fényezteti Jázmint.
 |
| Jázmin rózsaszínben (rajz: Takáts Zoltán) |
Az utca minden mozgó járműve a kis Peugeot köré gyűlt, mert mindenki tudni szerette volna, hogyan kaphat valaki új ruhát.
–Tudjátok, először nagyon megijedtem – mesélte Jázmin. – Furcsa csiszolószerszámokkal kezdték csiszatolni a sérüléseimet. Megtisztították a sebeimet, kikalapáltak és a műanyagelemeket is megmelegítették, hogy eltüntessenek egy-két repedést. Ez nem volt valami jó érzés, de leginkább az zavart, hogy nagyon csúnya, foltos lettem. Szégyelltem magam, hogy így látnak. Aztán egy kenőccsel kijavították a legapróbb sérüléseimet is. Amint ez az anyag megszáradt és megkeményedett, ügyes szakemberek dörzsölős papírral lecsiszoltak belőle minden felesleget. Ez nagyon jó érzés volt, kezdtem elfelejteni, hogy még mindig foltos vagyok. Ezután betoltak egy fehér kamrába, ahol az autókat szokták festeni. Tudtam, hogy rózsaszín leszek, így nagyon örültem, hogy végre eltűnnek rólam a foltok. De amit ott tapasztaltam, jobban megijesztett, mint a csiszolás. Nem szép, csillogó rózsaszínnel, hanem csúnya szürke festékkel fújtak le. Azonnal sírni kezdtem, mert azt hittem, valami félreértés történt. Szerencsére a fényező fiúk megnyugtattak, nincsen baj, ez nem is festék, hanem egy különleges bevonat. Ők úgy hívták, szórógitt, ez az alapozó. Hú ez nagyon lányosnak hangzott, és amikor ez is megszáradt, megint finoman csiszolgatni kezdtek, így kezdtem megnyugodni.
Ezután ismét a festőkamrába vittek, és ott végre valahára lefestettek rózsaszínűre. De ez nem úgy történt, ahogy Lóri szokta a kerítést festeni. Itt nem volt mindenki fülig színes, és nem csöpögtették szét a festéket sem. Nagy volt a tisztaság, fehér ruhába öltöztek a fiúk és egy festékszóró pisztolyból rám fröcskölték a rózsaszín festéket. Több rétegben, egyenletesen, nagyon alaposan. A rózsaszín festék után átlátszó lakkot fújtak rám, attól lettem ilyen csillogó.
Jázmin gyorsan megpördült a tengelye körül, hogy mindenki láthassa, milyen szép csillogó rózsaszín lett minden eleme.
– Ami ezután jött, az volt a legjobb az egészben – folytatta a történetet. – Finom puha párnácskákkal végigdörzsöltek. Azt mondták, ez a polírozás, a festési folyamat utolsó állomása. Megtudtam, hogy a régebben lefestett autókat is át lehet polírozni, és akkor újra olyan fényesek lehetnek, mint újkorukban.
Azon az estén Jázmin kint aludt az udvaron, hogy a napocska után a holdnak is megmutassa új, csillogó ruháját. Az utca többi autója pedig új színekről és polírozásról álmodott.
