Régi ismerős érkezett a Lakos családhoz. Szabolcs, a Saab azonnal lázba jött, amikor meglátta Gunillát, a szürke Volvo 244-est. Imádta, hogy végre valakivel svédül beszélgethetett.
– Hejdå. Hur mår du idag? (Szia, hogy vagy?) – üdvözölte már a kapuban.
– Tack mycket bra (Köszönöm, jól) – hangzott a válasz, mert akkor még a volvólány sem tudott a problémáról.
– Hoztam nektek valami finomságot – mondta Évának Hanna, a Volvo gazdája. Majd a csomagtartóhoz ment, és ki próbálta nyitni. Nyomta, nyomta a gombot, de nem sikerült. Aztán megint, és végül már ketten nyomták, de nem nyílott.
Megpróbálták a kulccsal, de hozzá való kulcs félig sem ment bele.
Ez a Volvo központi-záras volt, ami azt jelenti, hogy elektromotorok vezérelték a zárakat. Vagyis, ha a vezető oldalon kinyitották az ajtót, akkor minden ajtó és a csomagtartózár kinyílt, ha bezárták, akkor bezárt. Ez nagyon kényelmes, ha sokan utaznak az autóval, nem kell egyénkén nyitogatni a zárakat, illetve amikor bezárják a vezető oldalon, akkor minden zár bezár, nem kell a kulccsal végig zárni minden ajtót.
Most viszont valami elromlott.
– Mit lehet ilyenkor tenni? – aggódott Hanna, főleg a finomság miatt, a mi a csomagtartóban lapult.
– Van valami lehetőség, hogy bejussunk a csomagtartóba? – kérdezte Lóri.
– Egy pici ajtó van a hátsó ülés közepén, a lehajtható karfa mögött. Ezt azért találták ki, hogy sílécet is lehessen szállítani a csomagtartóban úgy, hogy az előre nyúlik az utastérbe. De szerintem ezzel nem vagyunk kisegítve, mert nagyon kicsi a lyuk, a sílécen kívül nem fér be semmi.
–Egy törpére van szükség – csillant fel Lóri szeme, és azonnal az illetékeshez fordult, Döméhez, az autószerelőhöz. Hátha mégis ő a télapó, és akkor csak van manó ismerőse is.
Pár perc múlva megérkezett Döme, az autószerelő.
– Szerencse, hogy a közelben jártam. Hol a beteg?
– Törpe van veled? – kérdezte Lóri, teljes komolysággal.
– Persze, csak a platón maradt. Csak a végső esetben forduljunk hozzá – mosolygott titokzatosan Döme.
 |
| Döme, különleges célszerszámot barkácsolt |
Egy hosszú vasdarabot kerített, aminek a végére felerősített egy dugókulcsot. Ezzel a furcsa szerszámmal az ülések közötti kis ablakon benyúlva, aprólékos munkával belülről kezdte lebontani a zárat. Most, talán még különösebbnek nézett ki, mint eddig: hogy lássa, mit csinál, egy fejlámpát is vett a fejére. Ezzel a fényforrással a fején hasalt a hátsó ülésen, maga alatt bozontos szakálla, a lábai az égnek álltak, és hangosan nyögött. Küzdelmes munka volt, de sikerült, a csomagtartó fedele egyszer csak felpattant.
Ahogy kinyílt, azonnal látszott, mi a baj. A hátsó zárat működtető motorhoz vezető kábel a sok ki- és becsukás miatt kidörzsölődött és elszakadt. Javítása már semmi sem volt az előzőkhöz képest.
Fel sem ocsúdtak az álmélkodásból, Dömének már hűlt helye volt.
Hanna boldog volt, mert ilyen szerencsés módon megoldódott a hiba, Éva és Lóri pedig azért, mert előkerült egy tálca sütemény a csomagtartóból.
– Csak azt nem értem, hogy ha Dömének nem sikerül, tényleg beküldi a törpét, aki vele volt? – morfondírozott Lóri.
– Aha, biztos – válaszolták a lányok nevetve –, de akkor már nem lenne a sütiből egy szelet sem, azt tudod.
