Nemrég az utcába költözött egy versenyautó. Igen, egy valóságos versenyautó, egy Lancia Integrale EVO. Fehér autó, feneke narancssárgára festve, orrán narancs csík. Mindenhol színes matrica, és az oldalán ott virított az egyes rajtszám. A nevét senki sem tudta, az oldalán olvasható szám miatt mindenki „Egyesként” beszélt róla. Ha valakivel nagy nehezen szóba állt, akkor nem volt más téma, mint hogy ő milyen nagy versenyautó, hogy milyen sok bajnokságot nyert, ő a legjobb és legerősebb autó. Még fényképeket is tudott mutatni, amelyeken a dobogón áll. Egy idő után már senki sem akart vele beszélni, mert hamar kiderült, hogy lenézte az utcai járműveket.
Egyik nap Szabolcs, az öreg Saab bátorságot merített és odament az Egyeshez.
– Szia! Tudod, nekem is voltak híres rali versenyautók az őseim között, de olyan régen, hogy sajnos nem találkozhattam velük. Elmondanád, hogyan lehetnék én is versenyautó? Tudod, nekem még turbóm is van – majd kétszer felbőgette a motort, hogy lássa Egyes, hogy van benne szufla.
– Hahaha, te versenyautó? Nem viccelj! Ilyen formával? – húzta el a száját Egyes. – Nézz már magadra! Nézd meg az én kerekeimet és nézz a tieidre! Hogy gondolod, hogy ezzel versenypályára engednek? Nézd meg a szárnyaimat, te azonnal lerepülnél az útról. Ne álmodj erről barátom. A nyomomba sem léphetsz.
Szabolcs elszomorodott, nem akart ő semmi rosszat, csak szeretett volna történeteket hallani a versenyekről, milyen volt az edzés, milyen volt célba érni. Ehelyett megint csak gőgösséget, dicsekvést kapott.
A környék autói az egyik reggel hangos kalapálásra ébredtek. Egyes jobb első kereke le volt szerelve, Döme, az autószerelő pedig éktelen lármát csapva valamin dolgozott. Úgy nézett ki, nagy a baj. Aggódva siettek megnézni, mi történt.
– Csak nem megsérült a versenyen? – kérdezte aggódva a szomszédból a kis piros VW Bogár, Bercike.
– Versenyen? – kérdezett vissza Döme, az autószerelő és hangosan kacagni kezdett. – Csak nem arra a kátyúra gondoltok ott? Eltörött a rugó.
– De hát egy versenyautónak, hogy törhet el a rugója egy ilyen kis gödörben? – csodálkozott Bercike.
– Nem értem, milyen versenyautóról beszéltek? Lajos nem versenyautó, csak úgy néz ki – mondta Döme, és lerakta kezéből a szerszámot.
Mély csönd lett az autók között, majd susmusolni kezdetek. Egyrészt most derült ki, hogy Egyest Lajosnak hívják, másrészt nem értették a dolgot. Ott állt előttük egy versenyautó, ami mégsem az?
– Tudjátok, volt egy nagyon híres autóversenyző, Ranga Lászó, aki sajnos, már nem él. Hatszoros magyar bajnok volt, egy igazi autóversenyző legenda. Lancia Integrale EVO autóval versenyzett, a fényképeken az ő autóját látjátok. Elhatároztuk, hogy emlékére építünk egy nagyon hasonló, versenyautónak kinéző autót. Ott állt a műhelyemben évek óta gazdátlanul Lajos, aki egy egyszerű Lancia Delta típusú autó. Külsőre nagyon hasonlít arra a versenyautóra, amivel az a híres versenyző nyerte a bajnokságokat. Lefestettük, ragasztottunk rá matricákat, kapott szárnyat, versenykerekeket. Nagyon jól sikerült, szinte megszólalásig hasonlított az eredeti autóra. De ő csak külsőleg néz ki versenyautónak, ha kinyitjuk a motorháztetőt, láthatjátok, hogy hagyományos motor van benne, és ha benéztek az ajtón, azt is láthatjátok, hogy a belseje is gyári állapotban van, nincs benne például biztonsági bukócső, ami a versenyautóknál kötelező.
Mindenki ámuldozni kezdett, de Egyes meg sem szólalt. Kiderült, hogy minden amit mesélt magáról, hazugság volt. A nagyszájú, mindenkit lenéző autó most mélyen hallgatott.
– Mindjárt kész is vagyok – mondta Döme és visszaszerelte a csodás versenykerekeket. A rozsdás, törött rugót pedig feldobta a zöld Wartburg platójára. – Lajos, amint lehet a másikat is cserélni kell, mert hasonló állapotban lehet.
Miután az autószerelő Döme elment, Egyes bátorságot gyűjtött és odament Szabolcshoz:
– Meg tudtok nekem bocsátani? Én is mindig versenyautó szerettem volna lenni. Azt hittem, ha elmondom az igazságot, és kiderül, nem az vagyok, akinek hisztek, akkor nem fogtok szeretni és lenéztek. Bocsássatok meg, hogy hazudtam és azért is, ha csúnyát mondtam rátok.
– Ugyan már, azért senkire sem lehet haragudni, hogy vállalja saját magát. Láthatod, a hazugság hamar kiderül, más érdemeivel nem szabad kérkedni. Azt a nagyképű, pökhendi autót, aki voltál, sokkal kevésbé szerettük. Szerintem mindenki megbocsátott már neked.
Ettől kezdve Lajos és a többi autó igaz barátok lettek, sőt, az igazi bajnok autó emlékére rá is versenyautóként tekintettek.
